kiállítás - színtérkép

Az első

Eddigi legnagyobb festményemet a mostani kiállításra készítettem 100 x 70 cm méretű. Mivel a VárMező Galériában lesz a mezőgazdasághoz valamilyen szinten kapcsolódni kellett. Így született meg az én képem. Amin elég sokat agyaltam és sok vázlatot rajzoltam.

Címe:

A hold fázisai /Perszephóné, Démétér, Hekaté

Nagyon nagyon izgalmasnak tartottam a témát, hiszen régen és ma is figyelembe veszik a mezőgazdaságban a holdjárást.
A három mitológiai archetípus pedig a női mivoltunk fázisait.
A lány az asszony és az öregasszony szimbólumai. Születésünktől kezdve a kivirágzásunkig, majd a bölcs elmúlásig.
Mitológia szempontból, pedig szintén érdekes és izgalmas történet lapul 🙂 Perszephoné Démétér lánya,
Démétér a a gabona a földművelés, a növényi termékenység istennője. Az ő segítségével hozott termést minden növény, ő érlelte meg a gyümölcsöket és ő készítette fel a kalászokat az aratásra. Démétér tanította meg az emberiségnek a földművelés művészetét, ő adta az ekét az embereknek és ő mutatta meg a vetés, illetve veteményezés tudományát is az emberiségnek.

Hekaté a görög mitológia egyik alvilági istensége. A varázslás, a sötétség és az éjszaka istennője, a boszorkányok úrnője, illetve az egyik holdistenség. Mikor

szépséges Perszephónét, a sikolyát egyedül Hekaté hallja.
Ő kíséri Démétért az alvilágban.
Történt egyszer, hogy Hadész, az alvilág istene elrabolta és feleségül vette Démétér legkedvesebb leányát, Perszephonét.
A földművelés istennője útra kelt, hogy megtalálja elveszett gyermekét, és közben sorsára hagyta a termőföldeket.
A gyümölcsfák nem hoztak gyümölcsöt és a gabona sem nőtt ki a földből. Az emberek éheztek, és ezt látva Zeusz leküldte Hermészt az alvilágba, hogy hozza fel onnan Perszephonét. Azonban mielőtt a leány elhagyhatta volna az alvilágot, férje, Hadész egy gránátalmát adott neki, ugyanis aki az alvilág ételeiből eszik, az mindörökre ott kell, hogy maradjon. Perszephoné beleharapott az almába, de Zeusz nem engedte meg Hadésznak hogy visszatartsa a leányt. Mivel Perszephoné mégis evett az alvilág gyümölcseiből, ezért az év egyharmadát Hadész birodalmában kell töltenie. Amikor Perszephoné feljön az alvilágból, Démétér örül, és ilyenkor virágba borul a természet és dús kalászok lengenek a földeken, a gyümölcsfák pedig érett gyümölcsöket hoznak. Amikor Perszephoné elhagyja anyját, Démétér elhervasztja a természet növényeit. Így alakult ki a négy évszak. Amikor a leány fent van tavasz van és nyár, amikor elhagyja anyját, őszre fordul, majd tél lesz.
Csak szólók, hogy már csak kettőt kell aludni és ti is láthatjátok a kiállításon 🙂 Addig is mutatok egy részletet nektek 🙂
Shopping Cart
Scroll to Top
Szín-Tér-Kép
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.